A 14 csapatos NB III-as bajnokságokban az évad során összesen 26-26 bajnokit játszanak a résztvevő csapatok. A szezon végén a bajnokok, sorsolás után, három párban osztályozót játszanak a 24 csapatos NB II-be jutásért. A párharcok győztesei a második vonalban szerepelhetnek egy év múlva, a vesztesek pedig maradnak az NB III-ban. A 2009/10 évi NB III-as bajnoki idény végén a 13. és 14. helyen végző csapatok elbúcsúznak a harmadik vonaltól, továbbá a 12. helyen végzett együttesek közül a két legrosszabb eredménysort elérő gárda is. Ugyanis a 2010/11-es évadban 6x16 csapat szerepel majd a jelenlegi tervek szerint (az NB II-es tagságért lejátszott három osztályozó vesztese: 3 csapat + az NB II két csoportjának 11. helyén végzett csapatok osztályozójának a vesztese: 1 csapat + az NB II 12-15. helyén végző együttesek: 8 csapat + a hat darab NB III-as csoport 2-11. helyén végzett együttesek: 60 csapat + a hat darab NB III-as csoport 12. helyén végző együttesek közül a négy legjobb eredményt elérő gárda: 4 csapat + a megyei I. osztályú bajnokságok és a Budapest bajnokság bajnoka: 20 csapat).