Elkezdődött
Bohus K. 2014.01.11. 20:47
Január 10-én megkezdte csapatunk a felkészülést.
Csapatunk január 10-én egy évnyitóval kezdte meg a felkészülést a tavaszra.
A nyári felkészüléshez képest ahol kezdetben hatan edzettek, most több mint 20 játékos jelent meg. Először Restály György ügyvezető igazgató vázolta az elvárásokat, terveit. Új igazolásokkal, erősítésekkel szeretné elérni, hogy csapatunk a hatodik helyen végezzen. Nagy valószínűséggel visszatér Orosházára a szegedi Végh Ariel, a helyi Rákóczi csapatából pedig Juhász Norbert és Polyák Ádám érkezhet. Új arc volt még a csabacsűdi Medvegy Ákos, a tápéi középpályás Márki Kornél, a legutóbb Ausztriában játszó Fülöp Tibor.
Pénzváltó Bence kölcsönadási szerződése lejárt, ő visszatér a Tisza Volán csapatához, Nyéki Boldizsár szerződését felbontották, ő is távozik.
Az előző évekkel ellentétben, most már nem mostoha körülmények között kell az edzéseket megtartani, az ULE bázis műfüve csapatunk rendelkezésére áll. Elhangzott, hogy a Gyopáros Kupa idén elmarad, helyette egy edzőmérkőzés lesz január 19-én.
|